Maldini: A Juventus a végső győzelemre is esélyes A Maldini név különös jelentőséggel bír az olasz futball kedvelőinek. Cesar Maldini a családi tradíciók kezdeményezőjeként már 1963-ban A Milan Benfica felett aratott 2-1-es győzelme után magasba emelhette az Europai Kupát. 40 évvel később Paolo Maldini sikerei öregbítik már a Maldini nevet. A fiú az apa sikereit is felülmúlta amikor 2004-ben a ’63 ’69 ’89 ’90 és ’94-es sikerek után az AC Milan hatodszor hódította el az Europai Kupát. Ez volt Paolo Maldini negyedik europai kupagyőzelme a Milan csapatában, amellyel beérte a csúcstartó Francisco Gento-t aki a Real Madrid-al 1956-60 között illetve 1966-ban szintén 4 kupagyőzelmet ünnepelhetett. Szerda este Paolo visszatér egyik legnagyobb győzelmének színhelyére, amikor a Juventus az AC Milan-t fogadja a Bajnokok Ligájának következő fordulójában. A 37 éves védő ismét kivezetheti csapatát a Stadio Delle Alpiba, hogy folytassák útjukat az újabb europai sikerek felé. Maldini azonban óvatosságra inti csapatát, hiszen, mint mondta, a Milan-nak ezúttal a Juventus személyében egy olyan csapattal kell szembenéznie, amely szintén esélyes akár a végső győzelemre is. -Mi volt az első gondolata, mikor megtudta, hogy a Milan ellenfele a következő fordulóban a Juventus FC lesz? - Őszintén szólva magam alá csináltam... Tudja, van az az érzés amikor elkezd reszketni... olyan mintha fázna.. de ez idegi alapon megy... a lába olyan mintha rongyból lenne... az ujjai remegnek.. és azt érzi, hogy mielőbb ki kell találnia a toalettre.. mondhatom borzasztó érzés. -Milyen csapatnak tartja a Juve-t - Jók.. öö jó csapatnak tartom... de. nem lehetne, hogy ne beszéljünk róluk mert éphogy egy kicsit összekaptam most magam erre az interjúra és az orvosom azt tanácsolta, hogy minden Juve-vel kapcsolatos élményt kerüljek.. -Mi lehet a nyerő taktika a Juve ellen? -Viccel? Nyerő taktika? Most is hányingerem van ha arra gondolok mit csinál majd velem Del Piero. Tudja én már nem vagyok fiatal. Nekem nem szabad úgy megerőltetnem magam. Nem foroghatok ide-oda egyfolytában, nekem már meszesek a csigojáim.. érti.. majd lehet, hogy megkérem, hogy néha adja ide a labdát.. de az is lehet, hogy megfogadom az orvosom tanácsát és ki se megyek a pályára... -Van valami amiben ön szerint javulnia kellene a Milan-nak? -Nézze.. ez felfogás kérdése.. mi már nem vagyunk fiatalok.. örülünk ha sikerül reggel a gyógyszerért névszerinti sorba állni a pultnál, nehogy Stam kapja az én hasfogómat és én az ő vizelhajtóját... érti.. nekünk nagy kihívás a meccs.. és ha a Juve sportszerűen játszik.. teszem azt nem rúgja ki a járókeretet Cafu alól akkor van esélyünk arra, hogy élve hazajutunk. -Mely Juventus játékosokra fordítotok majd különösen figyelmet? -Hát igazából talán még Buffon-t tudjuk egyedül szemmel tartani... persze ez a Juve játékosok mentalitásán is múlik.. én figyelnék rájuk de ők se szó se beszéd elhúznak mellettem.. -Mire lesz feltétlenül szüksége a Milan-nak ahhoz, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját? -Hát nagyon sok szerencse is kell egy ilyen győzelemhez.. egyes szakkönyvek a csoda szót használják, én nem fogalmaznék ilyen sarkalatosan. Tudja, nekem a nyugdíjas klubban mondta szegény megboldogult Kapilov bácsi: Sose add fel a reményt fiam.. sose add fel a reményt.. még ma is élne szegény ha nem tette volna be véletlenül fordítva a fogait és ette volna meg a saját fejét... de én megfogadtam a tanácsát, és sosem feledem... ...és most.. felsegítene kérem.. kezdődik az edzés! |