A következő történet előzményeire már nem emlékszem, de nem is az a lényeg… Szóval, az akkori törzshelyünkön, a Prémium nevezetű, szórakoztatóipari egységben iszogattunk, és én úgy gondoltam, hogy jó kisfiú leszek, és az utolsó busszal hazamegyek… Na ezt nem kellett volna… Bár nem éreztem, olyan húdenagyon berúgva, azért kiderült, hogy mégiscsak nagyon be voltam… Szépen hazabuszoztam, és le akartam feküdni aludni, csakhogy mikor lefeküdtem, forgott minden, de leginkább a gyomrom… Fölkeltem, majd kb. egy órát ültem az ágyam sarkában, várva hogy kijózanodjak, legalább annyira, hogy ne rókázzak össze mindent… Szóval egy óra ücsörgés után visszafeküdtem… És még mindig forgott… Olyannyira, hogy már nem csak forgott, de hánynom is kellett… Gyorsan fölmérve a helyzetet, rájöttem, hogy még a klotyóig sem bírnám, ígyhát, mivel a redőnyöm nem volt lehúzva, és az ablak nyitva volt, kihajoltam, és megreptettem a rókát… Ez nem lett volna para, ha én nem egy panelban lakom, a nyolcadik emeleten, és az ablakom alatt, nem az alsó szomszéd terasza található… Az pedig még gázabb volt, amikor reggel jött föl a szomszéd, hogy „valaki” lehányta a teraszát… Szal, mehettem takarítani…
|