Csak futott a gyáva,

Önmaga elől, bele a világba,

Félt ha szeretett, már annyiszor átverték,

Nem volt egyedül, de mégsem úgy szerették,

Ha lehetőség lett volna, habozott

Túl sokat tervezett, mindig elbukott…

Nem találta a helyét,

Káosz uralta lelkét,

Mindig tudta, hol hibázott,

Ha javítani akart, újra elbukott,

És akkor, ha álomba szenderült,

Még onnan is csak menekült…

Mert azok a csalfa álmok,

Szebbé teszik azt a világot,

Mert ott szerelem van, és nincs szenvedés,

Onnan még szörnyűbb az ébredés…

Az álmok most, megint újat hoznak,

Új szerelmet, s fájdalmat okoznak…

És most megint fut a gyáva,

A szerelem elől, egy másik világba,

A csalódástól és a szenvedéstől fél,

Pedig lehet, hogy itt lenne a lehetőség,

De csak habozik, megint túl sok a tervezés,

Marad a könnyebb megoldás, a menekülés…