Csak futott a gyáva,
Önmaga elől, bele a világba,
Félt ha szeretett, már annyiszor átverték,
Nem volt egyedül, de mégsem úgy szerették,
Ha lehetőség lett volna, habozott
Túl sokat tervezett, mindig elbukott…
Nem találta a helyét,
Káosz uralta lelkét,
Mindig tudta, hol hibázott,
Ha javítani akart, újra elbukott,
És akkor, ha álomba szenderült,
Még onnan is csak menekült…
Mert azok a csalfa álmok,
Szebbé teszik azt a világot,
Mert ott szerelem van, és nincs szenvedés,
Onnan még szörnyűbb az ébredés…
Az álmok most, megint újat hoznak,
Új szerelmet, s fájdalmat okoznak…
És most megint fut a gyáva,
A szerelem elől, egy másik világba,
A csalódástól és a szenvedéstől fél,
Pedig lehet, hogy itt lenne a lehetőség,
De csak habozik, megint túl sok a tervezés,
Marad a könnyebb megoldás, a menekülés…
|